2008. április 27., vasárnap

Elgondolkodtató...

Mielőtt elolvasnátok a következőket,előrebocsátom,hogy nincs számomra hálistennek semmilyen aktualitása vagy különösebb jelentősége!Egész egyszerűen csak a neten bolyongtam és ráakadtam egy oldalon.
Eléggé kiborított,szóval gondoljátok meg,mielőtt továbbolvastok.
Meg tudom érteni azt a nőt,aki erre szánja el magát,én eddig sem lettem volna rá képes,most meg aztán főleg nem!Persze mindig vannak különleges kivételek...


Rövidke az életem, még csak három hónapos vagyok. Ezért még egész világosan emlékszem arra a napra, amikor ráébredtem először, hogy vagyok. Nyilván akkor Te még semmit sem tudtál rólam. Talán csak néhány hete szerezhettél tudomást létezésemről.
Hallgatóztam, hogyan fogadtad. De semmi…
Szeretnék örömet szerezni Neked, és ez az első, amit az irántad érzett szeretetem gyümölcseként tudhatok. Ígérem, hogy ha majd megszületek, sok mosolygásra bírlak rá. Később, amikor majd megnövök, akkor is fogok igyekezni, hogy örömöd leld bennem. Azt szeretném, ha büszke lehetnél rám!
Én már hallom a hangodat egészen közelről, amikor beszélsz. Te még nem hallasz, de vajon legalább érzel engem?
Két hónapja már dobog a szívem, sőt karjaim és lábaim is vannak. Már azt is tudom, hogy lány leszek. Biztosan örvendenél, ha ezt tudnád. Talán már az Apukámmal el is döntöttétek, hogy milyen nevet adtok nekem. Izgatottan várom, hogy megtudhassam, hogyan fogtok szólítani majd!
Ha arra gondolok, hogy mennyire várhattok és szerethettek, kis szívem megtelik boldogsággal, és fickándozni tudnék, akárcsak egy halacska. Számomra Ti vagytok az egész világ!
Szépnek képzellek el Édesanyám, kedvesnek. És számomra most Te vagy az otthon, egész világom, és teljes mértékben Tőled függök. Közvetlenül a szíved alatt lakom és hallom annak minden egyes dobbanását. Talán még eddig egyetlen ember sem volt ilyen közel Hozzád.
Köszönöm, hogy magadban hordozol, a Te tested táplál, otthont, meleget, védelmet nyújt és segít, hogy tovább fejlődhessem. Ebből is látom, hogy mennyire szeretsz. Szeretnék már végre Rád mosolyogni, puha kis arcomat a Tiédhez szorítani, és apró kis kezecskéimmel Beléd kapaszkodni.
Anyukám, alig várom már azt is, hogy láthassam a nagyvilágot: a fényt, a színeket, és teleszívjam kis tüdőmet levegővel, kezeimmel, lábaimmal szabadon rúgkapáljak, és teli torokból ordítsak, hogy mindenki észrevegye, hogy én létezek.
Anyukám, ugye, hogy sok mindenre meg fogsz tanítani? Te fogsz etetni, füröszteni, pelenkázni. Megtanítasz majd járni is, beszélni is, és később írni is.
Ugye mellettem fogsz ülni, ha egy kicsit rosszul érzem magam, és átölelsz, ha félek? Ugye énekelni, és mesélni is fogsz nekem? Ugye megmutatod sorra az összes virágot, és elmagyarázod a felhőket? Ugye megmutatod a csillagokat, a pillangókat, a hegyeket, és a madarakat? Ugye megtanítasz házat és kutyát rajzolni?
Ugye megtanítasz majd köszönni az embereknek? De mindenekelőtt megtanítasz szeretni és kacagni?
Odakint nagyon szép lehet a világ, és én mindezt a Te szemeiddel fogom látni. Amilyennek Te látod a világot, és annak dolgait, én is olyannak fogom majd látni.
Hirtelen most tele vagyok életvággyal, nagy tervekkel, tettvággyal, és szívem mindettől szaporábban ver. Átérzem a létezés lüktetését, és mintha ez tagjaimat is megtöltené létörömmel. Ezernyi kérdésem van, és ezek célt adnak életemnek. Tudom, hogy segíteni fogsz a válaszok megtalálásában.
Nagyon kicsi vagyok még, csak néhány centiméter, és mégis minden testrészem megvan, már csak növekednem kell.
Érezlek Téged, testem összefonódik a Tiéddel, és mégis két különálló személy vagyunk. Vajon amikor világra születek, akkor is ilyen közel leszek Hozzád? Ha testben nem is, de lélekben annál inkább! Amikor örömöd lesz, én is örülni fogok, és amikor én boldog leszek, ez Téged is azzá tesz majd. Amikor nekem fájdalmam lesz, az Neked is fájni fog, és fordítva is. Szilárd meggyőződésem, hogy Te leszel a világ legszebb, legbüszkébb Édesanyja, én pedig a legmosolygósabb, és legegészségesebb kisbabája.
A Te áldott szorgos kezeid fognak támogatni, vezetni, hordozni, terelgetni, oltalmazni, inteni. Szelíden fognak simogatni, én pedig mindig biztonságban fogom magam érezni karjaid közt........

No, de hirtelen mi ez az éles, furcsa zaj?
Te is hallod Anyukám?
Félek!!!!!!!!!!
Kicsi szívem olyan hevesen dobog, majd szétszakad.
Butaság, hiszen itt vagy Te, és nem kell félnem semmitől.
Te nem hagyod, hogy bármi is ártson nekem.
Az Anyukám vagy, és tudom, hogy az én Édesanyám annyira szeret engem, hogy még az élete árán is megvédene!
Anyukám a Te szíved is hevesen dobog!
Te is félsz?
Ó bárcsak segíthetnék neked!
Megvigasztalnálak, hozzád bújnék, és megpuszilnálak.
Ez az ijesztő, csúnya hang egyre inkább közeledik… már egészen közelről hallom… itt van… Anyukám, de hiszen ez benned van, és felém tart!!!
Miért?????
Anyukám ez az idegen mit keres itt, mit akar?
Butaság félnem, hiszen Te mindenről tudsz, ami engem ér, és bármi legyen is az, csak a javamra lehet, ha egyszer beengedted ide.
Jaaaj… a lábam!
Sikoltozni, sírni szeretnék!
Rettenetesen fáj!
Nézz ide!
Sehol sincs, pedig úgy örvendtem nekik.
Kitépte a lábacskáimat, és magába szívta, elvitte!
Kitátom a számat, és üvölteni tudnék a fájdalomtól oly hangosan, hogy még Te is meghallanád, de még nem jön ki hang a torkomon…
Ó, ne, már megint jön!
A karom… Most meg azokat tépte le, és még csak nem is egyszerre.
Az enyémek voltak, mért vették el tőlem?
Anyukám ezekkel a karokkal akartalak megölelni, beléd kapaszkodni!
Ezekkel a kezekkel akartalak megsimogatni!
Ezekkel a kezekkel akartam felfedezni és meghódítani a nagyvilágot.
Melegség önt el… - vér!
Segíts rajtam Édesanyám!
Könyörgöm!
Hiszen már megint itt van, és olyan erővel húz, mintha csak magába akarna szívni! Anyukám meg fogok halni?
Miért?
Még nem is láttalak Téged!
Nem láttam semmit a világból!
Segíts!
Egyedül csak Te mentheted meg az életem!
Még karok és lábak nélkül is élni akarok!
Élni, élni, élni!
Némán, de egy utolsó erőfeszítéssel próbálok tiltakozni. Miért kell ilyen hamar meghalnom?
És miért itt?
Azt hittem egészen természetes és egyértelmű, hogy mindenki megszületik.
Miért nem segítesz?
Elfelejtetted, hogy Te is magzatként kezdted?
Nem értem, mi történik velem, és miért, de azt hiszem, ez Neked is fáj, és ha lehetőséged lenne, akkor segítenél!
Most csak a Te fájdalmad foglalkoztatja kis agyamat, és óh, mennyire szeretnék enyhíteni a Te fájdalmadon, bármibe kerülne is ez nekem!
Érzem, ez az idegen fegyver lassan teljesen magába szippant.
El fognak innen vinni végleg.
De azért még egyszer, utoljára próbálom kiáltani, hogy segíts!
Szükségem van rád…


7 megjegyzés:

Oszkar írta...

Olvastam ezt régebb, de mindig megrendítő

SKata írta...

Oszkár,ahogy mondod!Azért tettem fel tulajdonképp,mert egyszer botor és meggondolatlan módon azt mondtam,ha "most (azaz akkor) terhes leszek,nem tartom meg,nincs hova tenni",stb...Azóta megszületett a Nórika és sok mindent máshogy gondolok.

ildikó írta...

Én még nem olvastam,de ez nagyon szívszorító:( lehetne akár egy abortusz program kampánya is,ha ezt valaki elolvassa (és felfogja) 100X meggondálná a cselekedeteit:(

SKata írta...

Ildikó,én is pontosan így éreztem,mikor olvastam:(!

Csengebaba írta...

Szomorú. Könnyfakasztó. De azért vannak helyzetek. Én még nem éltem meg ilyen helyzetet (szerencsére) de azért vannak helyzetek, amikor, talán elfogadható, érthető. De persze kemény. Főleg ha belegondolsz abba, amit itt leír és abba, hogy mások hosszú évekig küzdenek, reménykednek egy babáért. Szomrú vagyok most picit. De jó volt olvasni. Különösen az elejét.

Oszkar írta...

Nem létezik körülmény, ami lehetővé tenné annak az ártatlan életnek a kioltását...

SKata írta...

Oszkár,valóban!Amire mégis gondoltam,és jogosnak érezném,ha nemi erőszak után...Szerintem ezt még maga Jézus sem kívánná egy nőtől se!Már ha megengedsz nekem ilyet.