2008. szeptember 28., vasárnap

Kaptok hideget-meleget

Na,erre az első konzultációra mondaná az iskolát már jól ismerő Ágikabarátném (Aki most beteg,lázas,jobbulást Neki innen is!!!!),hogyasszongya
"Ez az EJF!"
Mert írtam ugyebár,hogy pénteken Anyukám vett ki szabit,hogy vigyázzon a Nórikára.Kiderült,hogy csak délre kel mennem,mert 8-tól ének volt,amire nem kell bejárnom.Háromnegyed kilenckor már jött a telefon csoporttársnőmtől,Edittől,hogy azt rebesgetik,nem lesz délután suli.Nosza,felhívtam a TO-t,ahol közölték jó 5perces várakoztatás után,hogy hiszen az órarendben is szerepel,hogy elmarad az óra,tessék megnézni,19.-én lett utoljára frissítve.Ezen már eléggé felhúztam magam,miért is nem lehet lekezelő hangnemen kívül mást megütni?!Nem hülye vagyok,csak tanácstalan!Aztán majdnem epeömlést kaptam,mikor megnéztem az órarendet a Neptunon én is,mert bízvást állíthatom,hogy a hét elején még OTT VOLT a délutáni konzultáció,szóval ne vadítsanak,hogy már két hete látható volt a változtatás!!!!!!Aztán ezek után még felhívtam Anyát,hogy bocsi,stb.,de mondta,hogy csak maradjon minden úgy,ahogy eredetileg terveztük,szóval hasznossá tettem magam itthon.Főztem,vasaltam,DVD-ztem,ilyesmik.Jó volt!
Szombaton már reggel 6:10-kor keltem,hogy ki tudjak menni az Edithez helyijárattal és onnan induljunk kocsival.Mivel a jól működő menetrendet nálunk is megváltoztatták,nem vettem észre,hogy már nem teljesen arra közlekedik a busz,mint ésszerű lenne és megszokott,így persze nem jött össze a mutatvány,szó szerint 10 méterre a buszmegállótól kanyarodott el a nyavalyás...csörögtem az Editnek,bejött értem a városba.
És akkor feltettük az i-re a pontot azzal,hogy 10-ig hiába vártuk a Tant,nem jött és senki nem tudott semmit szombat lévén.Mikor végre sikerült megszerezni a számát,Ő közölte,hogy nem is tudta(!),hogy órája van aznap!!!!!Nannnnnnneeeeeeeeemááááááááá'!!!!!A hülyék a másik oldalon vannak!A TO meg persze visszafelé mutogatott,a Tanerőre is vonatkozik a "nézzük időnként meg az órarendet a neten" című történet.
Summa summárum,leugrottunk Bajára szombat reggel megenni néhány darab péksütit,egy banánt,egy almát,fél liter ájszteát aztán jöttünk haza.Némelyek még csokit is ettek,de én azt már kihagytam.Bár asszem az már igazán nem ártott volna!
Itthon nagyon örültek nekem,együtt ebédelhettünk.Induláskor már betettem a kaját a sütőbe és mikor felébredtek,a Gábor le is kapcsolhatta,el is készült.Legalább ennyi jó volt a napban!
Aztán este borzasztó dolog történt!Nem vagyok kimondottan pletykálós(!)-kiváncsiskodó ember,de az éktelen ajtóverésre kiszaladtam,ami alulról hallatszott.Aztán zokogást is hallottam,rohantam le.A földszinti Csaj verte ököllel a szomszédja ajtaját,nyissák már ki.Megfagyott a vér az ereimben,mikor elmondta,miért dübörög!A Kislány (2 éves) meg az Apukája vannak csak otthon,Anya,aki pár évvel fiatalabb,mint én,szüretelni volt.Apa telefonja ki volt kapcsolva,így a szomszédján keresztül tudta csak értesíteni a Felesége családja,hogy 4órával korábban súlyos autóbalesetben meghalt a hazafelé tartó Felesége....úgy éreztem,mindjárt elájulok.Sajnos pont akkor kinyitotta a Srác az ajtót és akaratlanul is szemtanúja lettem a gyászának."Ne haragudj,hogy így zörgök,de azonnal kapcsold be a telefonodat...nagyon sajnálom,hogy tőlem kell megtudnod,de meghalt a Melinda autóbalesetben délután!" No comment a továbbiakról.
4-en ültek az autóban,Ők voltak a vétlenek,mind életüket vesztették.Egy egész család és a fiatal Édesanya!A balesetről csak annyit,hogy pár óráig sem a személyazonosságokat nem lehetett megállapítani,sem azt,hogy hányan is ültek pontosan a kocsiban.

Nyugodjanak békében!

Ilyenkor kicsit nehéz más témáról írni,de ma tartottuk meg ebéddel egybekötve az Ágimami szülinapját.Halászlé volt és sülthal és finom felfújt.Nórika nagyon bakajált és most már hivatalosan is írhatom,hogy
egyedül iszik pohárból!!!!!!!!!
Persze a műanyag elől zsebes előke sokat segít,mert eléggé ...hogyismondjam...lelkesen próbálkozik (=pohár orrán száján dől a víz,elárasztást okozván a szék alatt,ha nem lenne a partedli),de a tényen mit sem változtat!Enni is úgy eszünk már hetek óta,hogy minden kaját le kell tennem elé és Ő is kotorássza külön kanállal.Hamarosan ebből is lesz valami,érzem!!!!
Annyira érdekes,hogy minden így megy magától!Csak bíznunk kell a Kislányunkban és mindennek eljön az ideje!
Most kicsit így vagyok a szobatisztasággal is,nem akarom erőltetni.Egyelőre nem szívesen ül a szűkítőre (sír) és akkor le is veszem,de a pelenkázást olyan szinten utálja már...Kíváncsi leszek!




glitter-graphics.com

6 megjegyzés:

Pont.én írta...

Suli.... :S

Ami a szobatisztaságot illeti... néha engem is nógatnak, de úgy gondolom, napi 3 bilizés (többnyire eredmény nélkül), jókedvvel, örömmel, önként hoza a bilit, tökjó és elég most még! Aztán majd alakul! Nem kell sietni nektek sem, szerintem!

Névtelen írta...

Egyet értek vele,hogy nem kellsietetni semmiben. Majd eljön az ideje a bilizésnek is. Nórika olyan ügyi kislány hamar megtanulja majd ,hogy kényelmesebb mint a pelus.

ilgya írta...

Nem találok szavakat,ez engem mindig úgy elszomorít,senkinek nem jó,ha meghal,de ne a vétlenek könyörgöm....
ez olyan szomorú,most teljesen letörtem. szegény kisgyerek anya nélkül kell felnőjjön,mert egy szemét bunkó,köcsög állat megölte...
***
Jól "megszívattak" hallod a suliban szemét banda,most mindenkire haragszom..ha úgy gondolod moderáld....
Nórikának meg hatalmas puszika jár,nem vagytok elkésve a szobatisztasággal...majd a nyáron velünk hehe

SKata írta...

Csengém,valószínűleg mégis beszerzünk egy Billie-t mi is:),hátha azon kellemesebb ücsörgés esik,mint a WC-n:)!

SKata írta...

Kriszta,úgy legyen:)!

SKata írta...

Ilgya én is puffogtam össze-vissza,szerintem ez érezhető volt a bejegyzésből:)))!
Nem moderállak ki,mert az én szívem is ugyanúgy fáj:(!Még mindig nem tértem magamhoz teljesen:(!