2008. november 19., szerda

Szegedi gyakorlat 2. és egyebek

Itt vagyunk,ragyogunk...
Nórika egyre többet beszél,mármint számunkra is érthető dolgokat is.Most jött fel a listán a "tessék" is,nagyon bájosan mondja.
Anyukám Kolléganője mesélte,hogy nemrég azt álmodta,hogy valami bonyolult szót mondott a Nórikának,hogy ismételje meg,Ő meg utánamondta és aztán folyamatosan,mint egy felnőtt,elkezdett beszélni a kis vékony hangján.Ilyet én is álmodtam már és tudom,hogy nagyon vicces volt.Haladunk.
Vége a négynapos szegedi tortúrának.Így utólag visszagondolva maga a gyakorlat nem is volt olyan vészes,csak az oda-vissza utazgatás.Na,az kikészített rendesen mindenkit (naponta minimum 2-2 óra,oda-vissza).Végülis megérte,mert:
-azok a dolgok,amik elméletben tanulva kicsit zavarosak voltak,a gyakorlatban látva tisztázódtak bennem
-az eddig leadott elemzési naplóimba mindössze ilyesmiket javítottak,hogy a fejlécben a dátum,meg a bölcsi neve fordítva legyenek,szóval értitek,jó vagyok:))).
Persze megkaptam,hogy ez várható volt tőlem,mert az oviban is hasonlót kellett csinálni és így könnyű dolgom volt,de persze ez így nem teljesen igaz,mert hiába kisgyerekekről van szó,az ovi és a bölcsi két nagyon különböző kategória!
Attól eltekintve,hogy itt kevesebb gyerek tud már beszélni és ott van még a gondozás is,nekem sokkal szimpatikusabb az itt folyó munka,mint az oviban,szóval eddig nem bántam meg a váltást!
Nórikát Apukája hazahozta az Ágimamitól,mire kedden hazaértem és nagyon jó érzés volt,hogy két ragyogó szempár fogadott az ajtóban (már 4éve vagyunk együtt a Férjemmel,de még mindig ugyanúgy tudunk hiányozni egymásnak,mint először,imádom...pirul).
Fel is hívtam a Mamit,mi volt,hogy volt,de a Nórika jó kedélye elárult mindent az együtt töltött pár napjukról.
Szinte teljesen jól van a Kislányunk,eltekintve ugye néhány frontos hisztitől(ma például egész délelőtt,jajjaj),meg horkolástól,amit a Mamija is említett,de mi is észrevettük.Hiába próbáljuk porszívózni,dinamittal robbantva se akar sok minden kijönni,szóval valószínűleg az orrmandulája rakoncátlankodik.
Nehogymá' minden rendben legyen!
Szóval csütörtök délelőtt beviszem a gyermekgégészetre,ahova időpontot kaptunk és megnézetjük.Ha mégsem az,megnyugszunk,és szerintem lecserélem az új és "csudiszupi" Aqua Maris orrsprét a jól bevált Fluimare-ra.Ha meg mégis a mandula...nincs mese,gondolom,kapunk időpontot és kiveszik.
Altatásban.
Különszobával.
Már megint kórház.
Apa,kezdődik....elegem van!



glitter-graphics.com

4 megjegyzés:

Ewus írta...

Elhiszem, hogy örültél a 2 szempárnak, akik vártak téged! sajna ez a horkolás gyakran végződik mandulakivétellel:(
Sajnálom, nagyon:(((
Remélem megússzátok.....

Csengebaba írta...

Örülök, hogy jó volt végeredményben a gyakorlat!
Jajj, ez a horkolós orrszívni lehetetlen izéről ne is mondj semmit Csenge is! Mióta torokgyulladása volt. Nem tudom mit tegyek. Amíg nem muszály, addig nem viszem orvoshoz.... de meglátjuk.

Renáta baba írta...

Remélem minden rendben lesz és nem kell operálni!! Szegény kicsi!

SKata írta...

Ewus,Eszter,én is remélem,hogy elkerülhetjük!!!
Csilla,félelmetes,mennyire hasonló problémáink vannak mostanság:(!!Hát ez van,egy kórházi ismerősünk azt javasolta,ha meggyógyult,vigyük vissza a Főorvoshoz,aki most is vizsgálta és vetessük ki az orrmanduláját,3nap alatt túl lesz rajta....nem tudom:(!