2009. október 17., szombat

MR,kórus és stb.

Tehát múlt hét péntekre,azaz okt. 9.-re kaptunk időpontot MR-re.Mivel nagyon zajos a gép és kb. negyed óra a vizsgálat,ezért egy ekkora Kisgyereket,mint a Nórika is,altatnak.Illetve könnyű bódításban tartanak.Ezt viszont csak akkor tehetik meg,ha előtte nem volt lázas-hurutos állapotban az alany.Na,kitaláljátok,hogy ki lázasodott be vasárnap délután???Naná,hogy a Nórika!Illetve hőemelkedése lett.Jól megijedtünk,mert más tünete meg nem volt,irány az ügyelet.Persze rögtön antibiotikumot kapott,hiába mondtam az orvosnak,hogy nem ragaszkodom mindenáron valamilyen gyógyszerhez,csak szerettem volna,ha megvizsgálja és mi majd kikúráljuk,ha nincs semmi különös.Dehát persze falrahányt borsó.Jó,kiváltottuk,beadtuk vasárnap,meg kapott lázcsillapítót is,ne is menjen feljebb és éjszakára már láztalan volt,nagyon jól aludt-és ez azóta is így van:-)!Hétfőn reggel azért átvittem a mi Dokibácsinkhoz,mondta,hogy jó,hogy ma nem adtam be még Neki az antibiót,mert teljesen felesleges,valamilyen kis vírusfertőzése van csak,ha továbbra sem lesz lázas,semmi akadálya az MR-nek,de ne vigyem inkább addig a bölcsibe,nehogy még rászedjen valamit.
Riasztottam Anyukámat és boldogan vállalta a Nójitát,így a hét úgy telt,hogy reggel felvittem Hozzá,aztán mentem dolgozni,délután meg jött értem a Gábor és hoztuk haza.Nagyon jól érezte Magát,minden napra jutott valami,amit nevetve meséltek,mikor felmentünk.Persze semmi baja sem lett,még az orra sem folyt.
Csütörtökön 8-ra lementünk Pécsre,előtte megbeszéltük,hogy nem kell aggódnia,csak meghallgatja a Dokinéni,nem lesz szúrás,aztán már jövünk is haza (nekem be kellett mennem 10-re dolgozni),és Apukájával lesz egész nap.Mikor odaértünk,kért a Dokinő 20 percet,addig üljünk le.Meglátott minket az Asszisztense,mikor is emeltünk a gyógyszeradagon?Egy hónapja?Jaj de jó,akkor menjünk be a nővérhez,vesz egy kis vért...banyeeeek!!!!Persze a Nóri egyből sírni kezdett,én meg mondogattam,hogy bocsi,hát akkor mégis lesz szúrás:-(.Azért volt nagyon kellemetlen,mert mi itthon még csecsemőkorában sem "vágtuk át",sosem mondtuk pl.,hogy mindjárt jövünk vissza,ha ott aludt a Mamáknál és ilyesmik.
Mindegy,meglett a vérvétel viszonylag könnyen,aztán megnézte a Doki és jöhettünk is haza,minden rendben volt.Megint kapott egy plüssfigurát,boldogan szorongatta.Engem gyorsan elvittek a bölcsibe (csak 10percet késtem,ügyesek voltunk,mondjuk a Karcsipapa Suzijával voltunk,meg pénteken is),Ők pedig a Mekiben ebédeltek és úgy általában,csudajól érezték Magukat:-).
Jöttek értem délután,nagyon szép idő,28fokok voltak egész héten.
Pénteken fél8-ra mentünk az MR-re.Minden ékszert-fülbevaló,borostyánlánc- le kellett vennünk a Nóriról és mivel mi is bemehettünk Vele a géphez,a mágnesesség miatt óránkat,autókulcsot is kinn kellett hagyni az értékmegőrzőben.Lábacskájába szúrtak branült,odáig nagyon higgadtan tűrte a dolgokat,jókedélyű volt.Aztán a szúrás persze megint nem tetszett,meg nem is ihatott-ehetett reggel,így nehéz volt a vénát megtalálnia az anesztes orvosnak,végül sikerült.Ahogy elkezdte adagolni a gyógyszert,máris kiütötte Magát a Nóri és el is szunnyadt,kezdődhetett a vizsgálat.Csak "mellékesen" teszem hozzá,hogy milyen ügyes volt a Kiscsaj:reggel Magától felébredt,amikor ébreszteni készültünk,és NEM kérte a kakaóját,mintha érezte volna,hogy azt most nem lehet!Csak egy kis vizet kért,két kortyot adtam is Neki,abból a mandulaműtétnél sem volt gond,szóval csuda ügyes és okos volt!!!!
A vizsgálat mindössze negyed órás volt,de örültünk,hogy alszik,ugyanis a gép...én,felnőttként úgy éreztem,ha még sokáig tart,hányok,vagy elájulok,esetleg mindkettőt,teljesen megzavarodtam már a kiszámíthatatlanul kezdődő dübörgésektől-sípolásoktól.Végül véget ért,éreztem,hogy a Gábor is nagyon feszülten állt már mellettem.
Áttolták a megfigyelőbe a Nórit ébredezni és másfél óra alatt meg is lett az eredmény.Közben elég gyorsan és könnyen Magához tért,nagyon jól kiszámolta az adagot a Doki,köszönet érte!!!Épphogy letelt az első óra,már enni-inni kért a Nóri,nagyon jól érezte Magát:-))).
Hozta a Nővérke a papírt,hogy kész is van,írjam alá és mehetünk is,de én előbb gyorsan átfutottam,mit írnak:-)).És a papír alján ott volt feketén-fehéren:"semmilyen agyi elváltozásra utaló jelet nem észleltünk".A többit nem értettem,de ennyi elég is volt,jót nevettünk...Dr. Kata:-)).
Átvittük a leletet a Csábi doktornőnek,Ő is megnyugtatott,hogy tényleg nagyon jóindulatú az epilepszia,ki fogja nőni és stb.,nincs daganat sem és születési rendellenesség sem (mivvaaaaaan????erre szerencsére nem is gondoltunk,mert tutira belezavarodunk a nyár folyamán a gondolatba,míg az időpontra vártunk).
Huhh,ezen is túlvagyunk!Már mentünk is a Bobbihoz,ott ebédeltünk fincsi lasagné-t,játszottak a Nórival,nagyon jót beszélgettünk amíg a Csaj aludt,aztán voltunk játszón és vártuk haza a Lacit.Kicsit örömködtek egymásnak,aztán indultunk is haza.
Azon a hétvégén a Borimamával-Lacipapával volt a Nórájmóráj,mindannyian rápihentünk erre a két napra.Ott nem volt persze semmi hiszti,semmi sírás,szekálódás,csak móka-kacagás és főzievés orrba-szájba...mindegy milyen,csak főzi legyen,állandóan azt kért,reggelire is.Ja,meg fasírtot:-))).És zuhanyozott,meg hajat mosott!Sírás nélkül!Mi szombaton egy Barátunk pizzériájába mentünk az egész társasággal,-jó 30 ember- ünnepelni a Tulajdonos 30.szülinapját,meglepetésbulival.Szinte el sem hittem,de nem járt el senkinek sem a szája a szervezés ideje alatt és nagyon jól sikerült a meglepetés!!!Nem vettünk Neki ajándékot,a Párja kérte,hogy inkább adjunk be x összeget és mivel plazmatévé a régi vágya,így mindenki jól jár,Neki is elérhetőbbé válik,hiszen nem kell annyi pénzt fizetnie,ha mind beszállunk.És így is lett,persze a közelebbi barátok nem állhatták meg és úgy 8-an összeálltunk,vettünk ilyesmiket,hogy:mamusz,pléd,szotyi-tálka,sör,elem,és szép sorban átadtuk Neki a TV előtt,de persze nem vette a lapot,hogy ezek tévénézős kellékek.Rengeteg nevettünk és azt látni kellett volna,mikor a Barátnője végül odaadta a távirányítót-plazmát...teljesen paff lett a Srác:-)))!Jól sikerült a buli,rengeteg finomság volt vacsira és senki sem maradt szomjas sem:-)).
Másnap mi a Gábor cégével Pestre mentünk,színházba!A budafoki Borkatakomba étteremben ebédeltünk,majd a Nemzetiben megnéztük Stohl Andrással-Bodrogi Gyulával-Udvaros Dorottyával a "János vitézt",Alföldi Róbert rendezésében.Sajna a végét az én ízlésemnek kissé túl szabadosan álmodta meg Alföldi,de egészében véve nagyon örültünk,hogy ott lehettünk és szép élmény maradt ez a nap.
Hétfőn reggel mentem a Nóriért a Borimamáékhoz és a héten végig dolgoztunk mindannyian.
Ma marhapörköltet főzök ebédre,végre mindannyian itthon leszünk kicsit.Nyolcig aludtunk mindhárman,ez egy új szokása a Nórinak.Felébred fél6 körül,kakaózik,aztán itt alszik köztünk tovább.
Sajna jövő héten ez nem lehet így,mert reggelesek leszünk,azaz 7re megyünk a bölcsibe.
És a végére egy számomra nagyon szomorú,de egyben megkönnyebbülést is hozó döntés:nem megyek többet kóruspróbára,sem fellépésre.Abbahagyom az éneklést.Nem akarom részletezni,aki számít,tudja,mi történt.Elég legyen annyi,hogy nagyon méltánytalanul el akart bánni velem a karnagy,és nagyon sokan nagyon sokáig tűrtük a viselkedését,de én mostantól nem hagyok magamból bohócot csinálni!Neki nem a tehetség vagy a kitartás,a szorgalom számít,hanem minden más,én pedig nagy naivan elhitettem magammal,hogy velem ez nem így lesz....pedig de.És nem érdekel már sem a szólószerepem,sem a barátok!Aki BARÁT,az megmarad így is,a szólót pedig énekelje nyugodtan az,akinek az apukája adja a fellépésekre az elektromos orgonát,vagy aki ilyen-olyan indokból "fontos" ember,stb.
Akinek nem inge,nem veszi magára,amit írtam (Ágikám,Edit)!!!
Kottákat visszaküldöm,tartozásom nincs.
Agyő,szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes és az elmúlt 8 év,amit ott énekeltem...




glitter-graphics.com

3 megjegyzés:

Pont.én írta...

Katám! De jóóóóóóóóó! Örülök a nagyon bíztató eredményeknek! Csak így tovább! Remélem hamar elfelejtitek ezt az időszakot, és örökre letehetitek a gyógyszert!
Ami a bejegyzésed végét illeti... erm! Hihetetlen! Hát semmi sem lehet tiszta és érdekmentes! Persze tudom én ám, hogy az egyház sem az (férjem ugyebár orgonákat épít-restaurál, szóval belát a sötét bugyrokba :o), node ... mindegy! Szóval sajnálom!

PAMIS Takarító Kft. írta...

Örülök, hogy nincs komoly baja Nórinak!

kingu írta...

Nagyon örülök a szuper erdménynek, tudtam, h így lesz!
Puszi Nektek!