Az Anya szerepe a gyermeki beszédfejlődésben (Beszédfejlődés házidolgozat,2.félév)

„ A nyelv agyunk biológiai felépítésének egyik elkülönült része, összetett,specializált készség, mely spontán módon, mindenféle tudatos erőfeszítés vagy formális tanítás nélkül fejlődik ki a gyermekben, használata során nem tudatosul a mögötte rejlő logika, minden egyénben minőségileg ugyanolyan, és ugyanakkor különbözik azoktól az általánosabb képességektől, melyek segítségével az emberek az információt feldolgozzák, vagy intelligens módon viselkednek.” ( Pinker, Steven 1999.1.)

A kiscsecsemő születése pillanatától „kommunikál” a körülötte levő felnőttekkel, legfőképpen az édesanyjával, akihez a legjobban kötődik.
Ennek első eszköze a sírás. Ezzel kifejezi éhségét, magányát, fájdalmát, ez a legelső közös „nyelvük”.
Ahogy fokozatosan egyre inkább észreveszi és felfedezi a körülötte levő világot, a kisbaba kezdi utánozni a hallott hangokat. Az édesanya ennek hallatán egyre inkább és egyre többször segíti gyermekét a megismerésben. Ha visszaadja a hallott hangot, mindkettejüknek nagy örömöt szerez. Eleinte a csecsemő bármely idegen nemzet akár legnehezebben ejthető hangját is képes produkálni hangicsálás közben, ez azonban hamar eltűnik, miután mindig ugyanazt a nyelvet és hangzást hallja.
Ahogy érik a gyermek, úgy kezd bizonyos hangokat egyre tudatosabban használni, mindinkább érthetően utánozza a felnőtteket, rájön, milyen hangot milyen helyzetben alkalmaznak.
Általánosnak mondható, hogy eleinte esetleg csak a szavak első szótagját mondják ki (pl.: ci, ku, alszi), valamint ragozás és mindenféle szerkezet nélkül rakják egymás után a szavakat. Például egy ismerős kisgyerek kétéves korában szidást kapott, mert zsírkrétával összekente a falat. Másnap játék közben azt mondta a mackójának: „Maci, fali, nem!” Azaz: maci, nem szabad a falat összefirkálni.
A beszédtanulás folyamán a gyermek nyelvtani szerkezeteinek nagy részét az anyjától hallja, tanulja.
Lengyel Zsolt könyvében kifejti, hogy ezt a legújabb vizsgálatok is alátámasztják. Mivel az első életévekben igen szoros az anya-gyermek kapcsolat, a nap túlnyomó részét együtt töltik, így a gyermek folyamatos nyelvórákat kap, ami természetesen jóval egyszerűbb, könnyebb, mint az átlagos beszélt nyelv, de a nyelvtani szabályokhoz alkalmazkodik.
Az anya folyamatosan ismétli és a fokozatosság elvét követve ki is egészíti a gyermek szavait. „ Az empirikus vizsgálatok kevés olyan párbeszédes részt mutattak ki, melyben a gyerek megkezdett mondatát az anya ne igyekezett volna befejezni, vagy olyat, hogy az anya egyszerűen félbeszakította volna a gyermeke éppen hogy elkezdett beszédfolyamatát.” ( Lengyel Zsolt 1987. 2.)

Az ismétléseken túl ugyanazt a mondanivalót más szavakkal is kifejezi, azaz „parafrazál”, ezzel is mintát adva a gyereknek. Az „ismétlés”, „kiterjesztés” vagy „parafrazálás” teljesen ösztönös az anya részéről, de mindig alkalmazkodik az életkori sajátosságokhoz.
Ezt figyelve akár a gyerek életkorára is következtethetünk. Ezekkel az anya arra is választ, visszaigazolást kap, hogy a gyerek megértette-e a beszédüzenetét (Lengyel Zsolt, 1987.)
A legjobb gyakorlás-forrás maga a játék. A gyermek számára ez nemcsak a szó szoros értelemben vett fogalmat jelenti. Számára minden, az anyával eltöltött cselekvés –legyen az bevásárlás vagy akár házimunka-, élvezetes és a beszédre inspirálja.
„ A beszédnevelés szempontjából meghatározó, hogy minél több alkalmat biztosítsunk a nyelvi információkkal kísért mozgásos megtapasztalásra. A megismerő funkciók optimális fejlődését segíthetjük így. Az ilyen gyakorlati megoldások a szimbolikus (nyelvi), és az ikonikus (képi) reprezentációt is pontosabbá, tökéletesebbé teszik.
A preventív mozgásfejlesztés a kognitív fejlesztés mellett a szociális fejlettség, a szociális érettség – és ezáltal a beszéd- és a kommunikáció intenzív fejlődéséhez vezet.” ( Dankó Ervinné 2001. 3.)
Sugárné Kádár Júlia megállapította, hogy a „játék, a mozgás, a ritmus meghatározó a gyermeki beszéd fejlődése szempontjából.” ( Dankó Ervinné, 2001. 4. )
Sugárné Kádár Júlia vizsgálatai során megállapította, hogy a gyerekek az őket körülvevő felnőttektől egy beszédsémát tanulnak, ami tartalmaz bizonyos ismétlődő motívumokat, általános fogalmakat, ezeket használják fel az új, látott vagy hallott meseélmények feldolgozására is például.
Témám legfőbb „ellensége” a televízió, ami napjainkban egyre inkább teret hódít, háttérbe szorítva ezzel az anyai mintát.
„ A televíziós hangfolyam nem elégséges a nyelv megtanulásához, […] mert szerkezete nem anyai. Összehasonlítva a felnőttek egymás közötti beszédével, a szülők beszéde gyermekeikhez lassabb, tagoltabb, hangmagasság tekintetében kissé eltúlzott, közvetlenebbül vonatkozik az itt-re és a most-ra, és nyelvtanilag is helyesebb.” (Pinker, Steven 1999. 5.)
Vekerdy Tamás kutatómunkája közben megfigyelte, hogy a képernyő elé ültetett gyermek kis idő elteltével egyre izgatottabb, feszültebb lesz. Hiába próbál, nem tud elszakadni a televízió által közvetített világtól. Hiába kap rengeteg információt, azok olyan mennyiségben és sebességgel érkeznek, hogy képtelen feldolgozni őket.
Sajnos a televíziózás sok családnál olyannyira a mindennapi élet részévé vált, hogy már maguk a gyermekek is nehezen találják fel magukat nélküle. A munkából hazaérve sok fáradt szülőnek nincs türelme a gyermekével foglalkozni, vagy a kérdéseire válaszolgatni, egyszerűbb leültetni a távirányítóval a kezében.
Természetesen sokan síkraszállnak mellette is. „Nem kétséges, hogy a TV révén korábban soha nem tapasztalt tájékozottságra, ismeretekre tehetünk szert. Olyan tájakat, városokat, embereket, szituációkat láthatunk, melyeket egyébként nagy valószínűséggel soha nem ismerhetnénk meg.” ( Kósa Éva – Vajda Zsuzsanna 6.)
Eközben viszont elengedhetetlenül fontos, hogy mérlegeljük a gyermek életkorát, illetve ne hagyjuk magára az esetleges kérdéseivel. Az anya úgy érezheti, hogy a gyermek hátráltatja mindennapi teendői során. Nem is gondolja talán, hogy az együttes tevékenységgel milyen mértékben fejlesztheti a gyermek szókincsét, kifejezőkészségét.

Összegzésképpen megállapíthatjuk tehát, hogy a gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez elengedhetetlen a folyamatos szülői –ha lehet, elsősorban anyai- beszédminta. Így válik a világba való beilleszkedése zökkenőmentessé, így kaphatja meg azokat az alapokat, melyek segítségével később könnyebben elsajátítja mindazt a tudásanyagot, amely nélkül nem ember az ember .

















Felhasznált irodalom:

Dankó Ervinné: Nyelvi- kommunikációs nevelés az óvodában Bp. Okker, 2001
Kósa Éva-Vajda Zsuzsanna: Hasznos vagy káros? Szemben a képernyővel. Fordulópont, 1. Évfolyam, 1999. 1. 54.-59. oldal
Lengyel Zsolt: A gyermeknyelv Bp. Gondolat, 1981
Pinker, Steven: Hogyan hozza létre az elme a nyelvet In: Pinker, Steven: A nyelvi ösztön. Bp. Typotex, 1999
Sugárné Kádár Júlia: A TV-mese hatásának fejlődés-lélektani vizsgálata Bp. Akadémia, 1977.
Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése Bp. Helikon, 1999.
Vekerdy Tamás: A képernyő varázsa-7 tézis a televízióról Bp. Fordulópont, 1. évfolyam, 1999. 1. 8.-13- oldal
Zilahi Józsefné: Nevelés az óvodában verssel és mesével Mány. Magyar Pedagógiai Társaság, Kisgyermeknevelési Szakosztály, 1989.