2008. április 9., szerda

Barátok 2.

Az előző bejegyzéssel kapcsolatban nagyon meglepődtem,hogy a Gábor,miután olvasta,odajött hozzám,magához húzott és azt mondta,nem gondolta,hogy ilyen szomorú vagyok mostanában.Én nem így gondolom,mert az életem teljes így ahogy van,de ezek szerint mégiscsak ennyire hiányzik egy bizalmas.
A kommentekkel kapcsolatban viszont tényleg szomorú lettem:nem gondoltam volna,hogy ez ennyire "globális" probléma!Tényleg ennyire "magányosak" lennénk?És ha ez így van,akkor miért nem találunk egymásra?Azért,mert mindenki csak a saját életével foglalkozik és mert manapság nem sikk bevallani,ha problémánk van?Miért kell mindig mindennek tökéletesnek lenni?
Ha veszekszünk a Párommal,vagy a gyerek bukásra áll matekból stb.,az miért szégyellni való?Sokkal könnyebb minden,ha van kivel megosztani és akkor a másik is azt mondja esetleg,képzeld,a férjem ezt vagy azt csinálja,így vagy úgy viselkedett velem?!Én nem örülök a más bajának,de megkönnyebbülök,ha hallom,más sem "tökéletes".
Miért kell magunkba folytani a dühünket,aggodalmunkat,bánatunkat,örömünket?Sok-sok betegség,-pl a rák!!!-okozója is lehet ez!
Ugyanakkor ha valakinek "összejött" az Élet,azt sem meri bevallani,mert irígységet szül,nem örülnek őszintén az emberek,csak ha a másikat baj éri!
Őrült egy világ ez!
Üdítő kivételek persze vannak és azoktól elnézést is kérek,nem akartam általánosítani!

"Nem azért szeretlek,aki vagy,hanem azért,aki vagyok melletted." /G. Marquez/

4 megjegyzés:

Márta írta...

Gondolkozom ezen a dolgon, amit mondasz...Tudom, milyen az az igazi barátság, de tény, hogy mióta férjnél vagyok, nincsenek már olyan barátnőim, mint azelőtt. Nem Tibi az oka, csak fizikailag nagyon messze kerültem a régi barátaimtól. (Azért, ha találkozunk, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Illetve hamar előjön a régi összhang. És tudom, hogy számíthatok rájuk, és a net jóvoltából probléma esetén egymászól kérünk tanácsot.) Amit én soha nem tudnék megtenni, akár a legjobb barátnőmmel sem, hogy panaszkodjam neki a férjemről. Pedig, előfordul, hogy dühös vagyok rá, de ezt már kicsit árulásnak érezném.
Azért az elgondolkodtató, hogy miért nem lettek újabb barátnőim. Illetve hát vannak, de nem olyanok, mint a "régiek". Na, még elrágódom ezen egy darabig. Talán azért sem, mert akárcsak neked, nekem is a férjem egyben barátom is.

Névtelen írta...

Katám,Drága!
Nagyon remélem,ha már itthon leszek-ami még 1 hét-tudunk időt szakítani arra,hogy találkozzunk,mert amikor családostól talizunk,nyílván,a férjeink mellett nem lehet akármiről beszélni.Te vagy az egyetlen a világon,akinek minden titkomat elmondtam,ami valaha volt,egészen a legintimebb dolgokig,és Te is minden apró dolgot mindig elmondtál nekem.Továbbra is fordulhatsz hozzám bizalommal!Komaasszony

SKata írta...

Márta,hát én is rágódtam ezeken a dolgokon,nem egy könnyen emészthető téma számomra se:)!Igatából olyanvalakire lenne szükségem,aki mindig itt van...úgy értem nagyon jók a netes kapcsolatok,sokat segítenek,de...hát tudod:)!

SKata írta...

Bogi drága,köszönöm:)))!Ilyesmiben reménykedtem én is,hajrá,kitartás!!!!!