2008. július 1., kedd

Pohár

Ma elkezdem tanítani Nórikánkat a pohárhasználatra.Eddig azért nem fogtam hozzá,mert nagyon szeretett éjjel vagy hajnalban teázni és az ágyban -gondoltam- jobb a cumisüveg.Ez viszont már megszűnt,általában nyugodtan alszik este fél9-től reggel 8-ig,akkor pedig kakaót kap.
A tervem a következő:étkezések közben iszunk először csak pohárból,de utána,valamint séta közben és a reggeli kakaóhoz egyelőre még odaadom a cumisüvegét.
Ezeket fokozatosan szeretném majd megszüntetni.Próbálom séta közben kis műanyag üvegből itatni,mint amilyen a Janá-nak (baba ásványvizes)is van,kb.3dl-es és az üveg száján szopóka-szerűség vagy mi van.Ha ebből fog tudni inni,akkor már csak a kakaó marad a cumisban.
Reggelinél megkínáltam a kis poharából (rendes üvegpohár,nem csőrös) és először beledugdosta a nyelvét,mint a cicák,nagyon aranyos volt,aztán rájött,mit is kell tennie és szépen kortyolt.Mondjuk előke nélkül úsznánk mindketten,de elsőre nem is rossz!Aztán mikor letettem elé a poharat,ügyesen két kézzel megfogta és próbálkozott egyedül is!Nem semmik ezek a Babák,mi?Pillanatok alatt felszívnak minden tudnivalót.
Azért mikor reggeli után bejöttünk,nagyon megörült az üvegének és ki is itta egyhuzira a tartalmát...



Myspace Page Dividers
Myspace Comments

9 megjegyzés:

Laszlo írta...

Aranyos :D

Ügyesek a gyerekek... Pillanatok alatt felszívnak minden tudnivalót...

...s pillanatok alatt a fél szoba üvegszilánk és kakaó! :P

(na jó na... viccelek... félig)

Névtelen írta...

Én pár hósan probáltam elöször.... A védönö mondta,hogy a köményes teát amit hasfájás miatt adtam,pohárból adjam s akkor nrm áll fent a lehetösége annak,hogy nem akar majd cicizni. Szépen iszik,de ő még nem tudja ugye megfogni! Nagyon fogékony Nórika! Látszik,hogy sokat foglalkozzol vele.

SKata írta...

Oszkár,köszi,hogy benéztél:DDDDD!Csak vicceltem,tényleg örülök,mindig olyan jókat írsz:)!!!

SKata írta...

Kriszta,mi is pohárból itattuk eleinte,aztán egy ismerősöm szólt,hogy gondolkodtam-e rajta,hogy séta közben hogy fogom megitatni és jobb ötletnek tűnt a cumis.Szóval az elméleti tudás megvolt ugye,csak gyakorolni kell:)))!
Ügyik vagytok,hogy poharaztok!!!!

Renáta baba írta...

Mi a gyümölcslevet isszuk szivószálas pohárból és Renáta nagyon szereti!

Névtelen írta...

Na nekünk is van cumis üveg de nem mindig használjuk...

Névtelen írta...

Ügyes baba ez a Nórika!!! kész nagylány már ő is:)

Pont.én írta...

Mi séta közben csőrös poharat használunk. Otthon iszik ügyesen pohárból, de azt nem fogja egyedül. Most készülök venni 2 fülű műanyag poharat neki, hogy egyedül is próbálkozhasson. Hajrá Nórika, hajrá pohár!

Ewus írta...

Nagyon ügyes Nórika!
Gréti ma már a napközbeni innivalóit pohárból issza, de sokáig ivott csőrösből! De viszont az esti és reggeli kakaó és tejcsi cumisüvegből megy:)
Puszi Nektek...