2009. február 16., hétfő

Vasárnap éjjel és ma -Pécs

Mostanra már ezerszer összeszedtem a gondolataimat,de most egyik sem jut eszembe.Próbálom nem túl zavarosan leírni,ami velünk történt.
Tehát tegnap nagyon jó napjuk volt,mikor délután visszamentem a Nórikához és a Gáborhoz,mindketten nagyon örültek és totál fáradtak voltak már.Nehezen viseli a Kicsi,hogy nem járkálhat szabadon,de ezt még meg kell beszélnünk a Dokinővel,mit engedjünk,mert ha akármilyen kicsi rosszulléte van összeesik, és nagyon féltjük,nehogy megüsse Magát.
Szóval együtt megfürdettük,majd a Gábor eljött a Lackóékhoz,mi pedig megvacsoráztunk a Nócikával.Jó étvággyal evett,kicsit még játszottunk,aztán mindenkit ágyba küldtem a szobában.
Én is lefeküdtem,és fél12-kor arra riadtam,hogy öklendezik valaki.Sajnos a Nórika volt.Reggel fél5ig 12szer hányt és hasmenése is volt.Tudni kell,hogy véletlenül meghallottam,amikor az egyik vizit végén az osztályos Doki leszúrja a nővéreket,hogy az infúziós kislányt hogy rakhatták velünk egy szobába,mikor hányással-hasmenéssel,laringitisszel és hörghuruttal hozták be.A választ már nem hallottam,de nem történt semmi,így hajnalban megkérdeztem a nővért,hogy mennyire fertőző a kislány.Azt mondta,hogy ha valamit segítek neki,mossak kezet és nem lesz semmi gond.Nos,én hozzá sem értem,mégis ez lett a vége.
Nagyon kiborultunk ezen,egészségesen beviszünk egy Babát és ez a vége!Mikor már lenyugodtak a dolgok és a Nórika teljesen kiütve,infúzióval a karjában feküdt,ismét fültanúja voltam a nővérek közti diskurzusnak:"Hogy lehetnek ilyen pofátlanok ezek az anyák...a doki megengedte,hogy bennmaradjon a gyerekével,erre bemegyek és benne fekszik az egyik ágyban!"
Annyira szégyelltem magam,mikor ezt hallgattam,majd rögtön fel is háborodtam!"Ezek" az Anyák rengeteg terhet levesznek a nővérek válláról,ha bennmaradnak.És jöhet a válasz,hogy :"Mi vigyázunk a gyerekére,menjen csak haza nyugodtan,anyuka!"-ha ezt megtettem volna,ma már a temetést szervezhetnénk,mert a Nóri belefulladt volna a saját hányásába...már kb. ötödszörre tettem tisztába körülötte mindent,mire észrevették,mi a helyzet.
Reggelre jobban lett,a hányás elmúlt,hasmenéses maradt,így belepumpáltak 1liter Rindexet,pedig 9órától folyamatosan ivott,nem is keveset.Végre meghallgatták a könyörgésem és levették az infúzióról.A kis karja teljesen kisebesedett a kötés teteje és alja felett,azonnal lecseréltettem egy vékonyabbra,mivel figyelem állandóan,nem szedheti ki a karjából a branült.
Jött a vizit,és én még mindig tartottam a számat,egészen addig,amíg azt nem hallom,hogy "És mivel is jött be a kislány?" Magabiztos válasz a nővértől:"Lázgörccsel!"
Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?????????????
Eldurrant az agyam.Bocsánatkérés nélkül közbevágtam,hogy sem lázról,sem lázgörcsről szó sem volt!!!Mint ahogy arról sem,hogy fertőző betegekkel raknak össze minket!Álljon már meg a világ,mit képzelnek!!!!Leszarom a helyhiányt!Ha pestisest hoznak be,akkor is egybepakolnak mindenkit????
Nagyon sajnálkozott az orvosunk,még kétszer bejött utána,hogy hogy vagyunk,meg hogy mennyire sajnálja meg ilyesmi,de nem érdekel.Ezzel tele a padlás.Meg azzal a pofátlan nővérrel is,aki a válla felett azt válaszolta:"Már lappangott a Lányában a betegség,biztos!"Sikítani tudtam volna,aztán jó hangosan utánaszóltam:"Aha,biztos!"Vissza is nézett,de ez sem érdekel.
Ma délután átázott a Nórika ruhája,a lepedője is,így átöltöztettem,és szóltam egy nővérnek,legyenszíves cserélje le.Jó,mindjárt.Fél óra múlva még mindig nem jött,leengedtem a Nórit a földre,hadd járkáljon.Folyosó kihalt.Addigra úgy elfáradt Szegényem,hogy jött egy kisebb roham és elesett...illetve csak félig,mert idejében utána kaptam,de nagyon megijedtünk,sírtunk mindketten,én tehetetlenségemben.Ismét keresni kezdtünk valakit,akkor azt a választ kaptam,hogy egy pillanat.Olyan ideges lettem,mondtam is,hogy az már több mint fél órája letelt,egy ilyen beteg Kisgyereknek szó szerint életmentő a pihenés,meg hogy ne fárassza ki Magát.Jó 10perc múlva felénk kavart egy nővér,azonnal megállítottam,kérem,hogy húzza át a lepedőnket,erre a kezembe nyom egyet és azt mondja:"Húzza fel,jó,Anyuka?!Egyszerű nagyon!" No comment!
Arról meg nem is beszélve,hogy nem engedték,hogy délelőtt az egész éjszakás cirkusz után letegyem a Nórikánkat aludni,mert hátha(!) mehetünk EEG-re és ott az a jó,ha kicsit fáradt és nyugodt a gyerek.Délben megint összecsuklott ültében,olyan fáradt volt,szóval lefektettem.Azonnal elaludt.Fél3-kor mehettünk csak EEG-re...
Eredmény holnap.
Meg még cirkusz is lesz holnap,mert annyira kivagyunk már mindhárman...ezentúl semmit nem fogok annyiban hagyni.Beszélni fogok a Dokinkkal is,hogy minél előbb engedjenek Minket haza,mert belebetegszünk ebbe az egészbe,ma "csak" háromszor rántotta ránk valaki az ajtót,pedig láthatták,hogy altatom a Nórikát.Sosem tud normálisan pihenni!
Le a kalappal a szekszárdi Kórház és az Ápolónők előtt!
Nagyon köszönök Mindenkinek Mindent!El nem tudom mondani,mennyire jól esnek a szavaitok!!!!!!!Rengeteg erőt adtok minden nap!Ma annyit zokogtam,hogy kb. egész életemben nem kell többet sírnom.Nagyon jó érzés,hogy ennyire számíthatunk egymásra a Gáborral,így minden könnyebb!Nagyon remélem,hogy nyugodt éjszakájuk lesz!



glitter-graphics.com

8 megjegyzés:

Csengebaba írta...

Jaj, Kata! Rettenetes! Kapard ki a szemüket!!!!
Jobbulást nektek! Sok-sok ima szól értetek!

Anikó írta...

Borzalmas ami az egyes kórházakban megy. Erre nem lehet mentség hogy kevesen vannak az ápolónők. Ez hozzáállás kérdése is. Remélem mielőbb hazaengednek benneteket és otthon végre meggyógyultok!

Marcsi írta...

Sziasztok! Mar egy ideje nem neztem be Hozzatok, de a tesom irta, hogy mi tortent. Le sem tudom irni, hogy mennyire sajnalom es milyen nagyon egyutt erzek Veletek. Kivanom, hogy mielobb gyogyuljatok meg. Sokat gondolok Ratok. Puszi

Mária írta...

Jó, hogy vele lehetettek, hiszen képzeld el, hogy mi lenne a kislányoddal, ha nem lehetnétek ott!!!
Kitartás, reméljük, hogy jobb lesz majd.
Puszi

Névtelen írta...

Szióka!
Hát,nem is tudom mi a megfelelő kifejezés erre az egészre.Egyszerűen felháborító,amilyen viselkedést megengednek maguknak ezek a "Nővérkék".Pedig inkább hálásak lehetnének,mivel a hozzátartozók sok terhet levesznek a vállukról,nem igaz?Egyébként aki nem tudja ezt a hivatást szívvel-lélekkel végezni,az szerintem ne válasszon ilyen pályát.Amúgy a helyedben én is ugyanígy cselekedtem volna!Nem kell semmiért sem szégyellned magad!Ne lepődj majd meg,hogyha hazajöttök és a Nórika állandóan aludni akar.Itthon legalább lesz módja jól kipihenni magát és meglátod,hogy a jól megszokott otthoni környezetben sokkal jobban lesz és gyorsabban fog gyógyulni!Addig is egy kalappal!!!Csóközön!Bogikery

kriszta80 írta...

Borzasztó! Amikor Zsófi 2hetesen bekerült akkor egy 2hetes ikerpár és egy 1hós kislány volt a szobába. Egyiknek sem volt ott az anya. Az egyik kisfiú hányt. Ugy kaptam fel én majd kiabáltam ,hogy jöjjön valaki mert sugárban hányt a kicsi.Zsófi pedig sirt utánam az ágyban mig én a kisfiút istápoltam. Borzasztó ,hogy mik vannak a korházakban... jobbulást-kitartást nektek.Sok puszi

kathy írta...

Sajnálattal olvasom ami a szekszárdi gyermek osztályon megy:(Hányos,hasmenősnek fertőző osztályon lenne a helye!Nagyon együtt tudok érezni Veletek,kívánom minél előbb gyógyuljatok meg,felejtsétek el a kórházat,a lelkiismeretlen nővéreket.Tudom mennyi jelentősége van minden egyes szónak,már én is tapasztaltam saját bőrömön is,egészségügyi dolgozó létemre.Én biztosan nem hagynám szó nélkül az orvos előtt sem,úgy viszonyulnék ahogy a nővérek!

SKata írta...

Kathy,ezek a dolgok Pécsen történtek velünk,szekszárdiak nagyon rendesek voltak!!!
Örülök,hogy olvasol,gyere máskor is!