Az ebédből,ami paradicsomos húsgombóc volt,megint háromszor kért,aztán elégedetten feküdt le a szivacsára.Ma már nem kellett balhézni,kis forgolódás után megtalálta a helyét és már aludt is.Egy órás szundi után vidáman és szomjasan ébredt,nem akart hazajönni,az ébren levő gyerekek nem kis derültségére kergetőztünk egy keveset a csoportban,majd sikerült Őt kicsábítani az öltözőbe.
Mire hazaértünk,már itt is volt az Erzsi,nagyon örültünk Neki,Nórika rögtön megette a joghurtot,meg a banánt,amit hozott:-),én meg égtem,hogy olyan,mintha éheztetném ezt a Gyereket.Sokat nevettünk,meg játszottunk,aztán elköszönt.
Vártuk haza Apát,aki a Lacipapával töltötte a kolbikákat,meg felhívtuk a Borimamit,hogy mi újság.Jó kedve volt,jól is van,szombaton megpróbál Hozzá belógni a Tesóm és a Bogi,meg Apukám.
Ágimami is hívott,nevetve hallgatta a bölcsis élménybeszámolót,nem tehetek róla,vádolhattok elfogultsággal,de ha idegen gyerek lenne ilyen a csoportban mint a Nónni,attól is el lennék ájulva!Így meg persze még inkább...
Már a kádban ültünk este,mikor a Gábor hazaért,az ajtóból máris ugrott be mellénk és innentől úgy alakult az esténk,ahogy szokott!


glitter-graphics.com
2 megjegyzés:
Édesem! Egy tündér a lányod! Anyukádnak gyors lábadozást! Jó hétvégét!!!!!!
Kis édes! Azért ez tök jó ,hogy ott is együtt lehetek.
Megjegyzés küldése